Az 1960-as, 1970-es években az úttörőcsapatok kezdték a régiségek gyűjtését Vésztőn. Később, 1975-1985 között ismét gyűjtőmunkát szerveztek az iskola nevelői. A gyerekek szorgalmának köszönhetően közel 500 db tárgy került megőrzésre az akkori tanácsháza padlásán. A vésztői civilszervezetek közül talán a VÉTE (Vésztői Településszépítők Egyesülete) volt az első, aki céljai között megjelölte a hagyományőrzést, azon belül is szorgalmazta egy olyan ház megvásárlását, amely méltó helyet biztosítana a korábban összegyűjtött tárgyaknak. A megvalósulás azonban évekig váratott magára. 2004-ben, amikor a Városháza tetőcseréjére került sor, az egyesület lelkes tagjai elhatározták, hogy a padláson porosodó tárgyakat védelmük alá veszik. Ekkor vásárolta meg az Önkormányzat a Kossuth Lajos u. 14 szám alatti ingatlant.
A ház valószínűleg a XIX. század második felében, az 1880-as években épült. Építője nem ismert, de elmondások alapján a 30-as évek végén Szőke István volt a tulajdonosa, aki egyébként tanyán lakott, a Szopori hídnál. A házat csak időnként látogatták, télen szánkóval, nyáron lovas kocsival. Volt egy fiuk, aki a fronton életét vesztette. Az asszony a hír hallatára megbetegedett és csakhamar meg is halt. Miután Szőke István egyedül maradt, összeállt özv. Szombati Gábornéval, akinek három gyereke volt: Gábor, Margit és Teréz. Együtt beköltöztek a tanyáról, majd amikor Terka néni (Szombati Gáborné) magára maradt, Terus lánya gondozta őt haláláig. Szombati Teréz (Terus) „kesztyűs” Turbucz Imréhez ment feleségül, aki ismert kocsmáros volt az állomási kocsmában. Nekik két leánygyermekük született, Erzsébet és Mária. Erzsi Németországba ment férjhez, Marikáék (Parázs Zoltánné, férjével és gyermekével) még több évig lakták ezt a házat, mindaddig, amíg újonnan épített házukba nem költöztek. Néhány év múlva, ahogy Terus néni meghalt, az öreg házat eladták az önkormányzatnak. Így valósulhatott meg az álom, hogy otthona lett a tárgyi örökségnek.
A ház úgynevezett gazdaháznak épült, melynek tagoltsága az akkori kor építési módjának megfelelő: szoba, konyha, szoba, kamra, nyári konyha, istálló. Az épület nagyméretű tégla alapra vályogtéglából épült. Nyílászárói az utcai szobában található ablakok kivételével még eredetiek, a helyiségek burkolata pedig a huszadik század első felében készülhetett. A vásárlást követő évben, Leader pályázat keretében lehetőség nyílt felújítási munkálatokra: aláfalazás, ablak- és burkolatcsere, tető- és kéményjavítás, valamint vizesblokk kialakítás. A romos istálló helyére került a vizesblokk, a gazdasági épületek helyére egy fedett szín, úgynevezett pajta épült a VÉTE jóvoltából; az udvar hátsó részére pedig egy fedett kerti pihenő, melyben egy tűzhellyel egybeépített kemencét is kialakítottak. Később, az udvar másik oldalán, egy sikeres pályázat eredményeként „górészínpad” épülhetett, az utóbbi kettő is a VÉTE pályázatának eredményeként.
Sok-sok aprólékos munka után végre berendezésre került a ház és megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Az utca felőli szobába, az úgynevezett „nagyházba” sikerült a XX. század elejének (az 1920-as, 30-as éveknek) megfelelő bútorokat elhelyezni, persze ekkor még kiegészítők nélkül. A konyha berendezési tárgyai az 1950-es, 60-as évekből valók, míg a kemencés szobába a szövés kellékei (szövőszék, állványok) kerültek, így szövőszobának nevezték el. Ez a helyiség más kézműves tevékenység végzésére is alkalmassá vált, pl. tésztagyúrás, hímzés, tökfaragás stb. A folyosóról nyíló kamra berendezési tárgyai ugyancsak a múlt század elejét idézik, ahol a kenyérsütéshez és más ételkészítéshez szükséges tárgyak, edények és eszközök lettek elhelyezve. A múltat idézik a mezőgazdasági eszközök is, amelyek a nyitott színben, illetve a pajtában kerültek kiállításra. A kamra alatt egy viszonylag nagyméretű pince van, ide hordók és demizsonok kerültek.