Kutyaszépségverseny Vésztőn!

 
Kiskutya, nagykutya, foltos, egyszínű, keverék, fajtiszta – sok kis gyönyörű, szeretetre méltó házőrzővel találkozhattak ma az érdeklődők Vésztőn a Vésztői Nyár programsorozatában megrendezett Kutyaszépségversenyen.
Harminchat boldog kutyatulajdonos mutatta meg hat év kihagyás után 2021. augusztus 4-én a szabadságtéri Ligetben négylábú kis kedvencét. Nagy örömünkre az eseményen részt vett a Szurkolók az állatkínzás ellen Békéscsabai Szervezete is. A kutyaszépségverseny nem titkolt célja a kutyatartók összefogása, a közösség építése, a felelős kutyatartás népszerűsítése és a kutyások és nem kutyások harmonikus együttélésének elősegítése volt.
A versenyre a kutyusokat kölyök és felnőtt kategóriában lehetett benevezni. A kutyákat dr. Sánta Endre nyugalmazott állatorvos; Kovács Viktor, Szurkolók az állatokért békéscsabai mozgalom vezetője és Zahorán Béla, a mezőberényi Nándy Állatotthon vezetője zsűrizte. A program ideje alatt lehetőség volt különböző kutyás témában tanácsot kérni a Szurkolók az állatkínzás ellen csapatától is. Az érdeklődők hasznos információkat tudhattak meg többek között a felelős kutyatartásról, a kutyatulajdonosokra vonatkozó szabályokról. A tanácsadás mellett a fő attrakció a kutyaszépségverseny volt. Örömünkre a versenyre – a nagy meleg ellenére – sokan részt vettek más településről érkezők is.
A zsűri az alábbi szempontok alapján értékelte a kutyákat:
– Általános megjelenés,
– Ápoltság,
– Tápláltsági állapot,
– Összhang a gazdával,
– Szocializáltság.
A kutyák bemutatása után az eredményhirdetés, díjátadás következett. A legtöbb pontszámot kapott kutyusok kerültek díjazásra. Minden résztvevő emléklapot kapott ajándékba.
A nevezések száma kategóriánként:
Kölyök kutya: 19
Felnőtt kutya: 17
Fődíjasok:
Kölyök kutya kategóriában:
I. helyezett Zafír – 5 hónapos uszkár
II. helyezett Fifi – német törpe spicc.
III. helyezett Lara – 7 hónapos francia bulldog.
Különdíjas Zara – 2 hónapos törpe tacskó.
Felnőtt kutya kategóriában:
I. helyezett Tiara – 6 éves uszkár.
II. helyezett Fifi – 6 éves yorkshire terrier.
III. helyezett Dorci – 2 éves tacskó.
Különdíjas Berti, a 7 éves keverék kutyus.
Gratulálunk!
A programon sok olyan gazdival volt lehetőségünk kötetlenül beszélgetni, akik elmesélték nekünk saját városbeli élményeiket, tapasztalataikat vagy konkrét ötleteket adtak a jövőben megrendezésre kerülő kutyaszépségversenyre.
Mindenkinek köszönjük, hogy hozzátettek a város életéhez ötleteikkel, kérdéseikkel és jelenlétükkel! Köszönjük a részvételt és a biztosítást a vésztői Önkéntes Polgárőröknek, valamint a Városüzem dolgozóinak és a munkatársaimnak a kitartó munkát!
Kölyök kutya kategóriában nevezők:
1. Molli törpe tacskó – Miczura Bene Zoltán.
2. Csillag tacskó – Nagy Erzsébet.
3. Molly angol bulldog – Nagy Roxána
4. Zoé francia bulldog – Nagy Roxána.
5. Olivér angol bulldog – Marhás Angelina.
6. Zafír uszkár – Zahorán Katalin.
7. Lola angol cocker spániel – Ilyés Andrea.
8. Lara francia bulldog – Bere Szonja.
9. Bella boxer – Czebe Ildikó.
10. Royal újfundlandi – Szabó Imre.
11. Masni bischon havanese – Lakatos Nikolett.
12. Fifi német törpe spicc – Lakatos Norbert.
13. Lédi labrador – Lévai Miranda.
14. Nala doberman – Pék Kata.
15. Koba doberman – Pék Kata.
16. Mancs berni pásztor – Bakó Lóránd.
17. Sanyibá törpe tacskó – Tölcsér Annamária.
18. Zara törpe tacskó – Kurucz Adrienn.
19. Tyra tacskó – Pardi Csombor.
Felnőtt kutya kategóriában nevezők:
20. Bogi amerikai staffordshire keverék – Fehér Sándor.
21. Fifi yorksihre terrier – Vas Mihályné.
22. Dorci tacskó – Pálfi Géza.
23. Borisz mini yorshire terrier – Sparta Glória.
24. Tiara uszkár – Zahorán Katalin.
25. Mlly amerikai stafforshire keverék – Pénzes István.
26. Maya máltai selyem – Szilágyi Lili.
27. Mazsola havanese – Kincses István.
28. Borzi tacskó/spániel keverék – Halász Csaba.
29. Tyson francia bulldog – Danó András.
30. Mimi tacskó – Bagó Bálint és Zsófi.
31. Arthur border collie – Gyányi Miklós.
32. Bella német dog – Hízó Zoltán.
33. Rodny pásztor russer terrier – Reszova Csilla.
34. Bobby keverék – Varga Attila.
35. Berti keverék – Szűcs Bettina Erika.
36. Muki francia bulldog – Nagy Patrícia.
Köszönjük a nevezéseket! Találkozzunk legközelebb is a kutyaszépségversenyen! Addig is szeressék és vigyázzanak a kutyusaikra! ???
Megszakítás