Bakos Irén

(kötés, varrás, horgolás, szalmafonás)

1951. március 11-én született Nagyszalontán, Erdélyben. 1990-ben költözött Vésztőre a családjával, ahol jelenleg is él férjével. A kézimunkák minden  áltozatának szeretete (kötés, varrás, horgolás) egész életét végig kísérte, de még egyikkel kapcsolatban sem kapott annyi pozitív visszajelzést, mint szalma munkái után.

A szalma-fonással hat évvel ezelőtt került kapcsolatba először, és annyira megtetszett neki, hogy el is végzett egy tanfolyamot a nagyszalontai Sinka István Kézműves Kör keretein belül. Az oktató lelkesedése és szalma-szeretete igen nagy hatással volt rá, talán ennek köszönhető, hogy egy olyan hobbyval gazdagodott, ami mostanra már nem csak kizárólag neki, de a családja számára is Az előkészítési munkák, fontosak és sok figyelmet igényelnek, hiszen ezen múlik a szalma minősége és későbbi használhatósága. Csak ezek után lehet hozzákezdeni dísztárgyak készítéséhez, a szalma fonásához. természetesen ez jelenti a munka igazi élvezetét,  reativitását. Egy-egy tárgy elkészítése sokszor több órába, esetleg napba is telhet, és őszintén mondja, hogy minden fázisa élvezetes és szórakoztató. Szerencsére sok rendezvény kerül megszervezésre a népművészet bemutatása jegyében, ezért egyre több eseményre kap meghívást, ahol bemutathatja a  munkáit. Ez azért örömteljes, mert így még több ember megismerkedhet ezzel a szép és hagyományőrző kézimunkával. A lassú és türelmet igénylő munka ellenér napról napra többen érdeklődnek a A Vésztőn minden évben megrendezésre kerülő Népművészeti Tábor alkalmával évről évre több a tanulni vágyó fiatal, ahol mindent elkövet, hogy átadhassa a tanítványainak az egykori tanárjától kapott tudást és a szalmafonás iránti tiszteletet és szeretetet. 

Elérhetőségek: 5530 Vésztő, Martinovics u. 7.
Tel. : +36-20/383-5211

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Skip to content